Apple Watch Series 9

A világ legsikeresebb okos órája fitnesz és egészség funkciókkal, mint EKG, véroxigénszint-mérés és hőmérő. Alumínium és acél kivitelben.

Indulóár: bruttó 189 990 Ft-tól


Az Apple Watch évekkel ezelőtt azzal a gondolattal a tervezők előtt került megalkotásra, hogy ez lesz az első olyan Apple termék, amely tényleg mindig a felhasználó közelében áll, élete szerves része lesz - ezért nevezte az Apple a legszemélyesebb termékének. Ennek köszönhetően épült fel a funkciók széles köre, amelyet a hardveres és szoftveres képességek célirányos fejlesztése évről évre egészít ki újabb tudással, egészségfigyelő, aktivitásra inspiráló lehetőségekkel, értesítési megoldásokkal, vagy akár távvezérlési, zenehallgatási, telefont helyettesítő beszélgetési funkciókkal. 

A termék ma már akár életet is tud menteni: a pulzus, hőmérséklet és véroxigénszint figyelése mellett EKG-t is képes készíteni, illetve esésnél vagy autóbalesetnél riasztani tudja a segítséget nyújtó szerveket, ezáltal számos esetben óvta meg felhasználója életét az Apple Watch.

Az Apple Watch Series 9 hardveres újdonságai

Fényesebb kijelző. Az Apple tovább fokozta a kijelző fényerejét, így az 2000 nit annak érdekében, hogy nagy kinti fényben is jól lássuk a tartalmát. 

Dupla koppintás. Amennyiben a mutatóujjunkat és a hüvelykujjunkat duplán csippentjük, az Apple Watch számos szoftveres funkciót nyújt. Ez előnyös olyankor, amikor az egyik kezünk foglalt, de el szeretnénk érni valamilyen képességet, mint hívás fogadás, visszaszámlálás vagy éppen hívás megszakítása.

Új S9 processzor. Az új kétmagos CPU 5,6 milliárd tranzisztort tartalmaz – 60%-kal többet, mint az S8 chip. Az új négymagos Neural Engine akár kétszer gyorsabban dolgozza fel a gépi tanulási feladatokat. Ez számos újítást tesz lehetővé, köztük egy új vezérlési kézmozdulatot, az ujjak dupla összekoppintását.

U2 érzékelő. Az Apple ultraszélessávú chipje képes arra, hogy más Apple eszközökhöz pontosan elvezessen, beltérben irányt és távolságot mutatva segítsen az órával megtalálni az elkevert iPhone készülékünket. 

Az óra kiemelkedő képességei

Az akadásmentes használatot a nagy teljesítményű, Apple által tervezett S9 processzor biztosítja, amely 64-bites kétmagos CPU, beépített GPU-val kiegészítve, amely a dinamikus grafikus megjelenés kulcsa - az Apple Watch számlapjai között vannak különféle mozgó konstrukciók, vagy a portré módban készített fényképeket alkalmazó megoldások, amelyek igen látványosak, ám ennek ellenére a jól optimalizált működés jóvoltából nem merítik le az akkumulátort indokolatlanul gyorsan. Többek között ezen okból vette át az Apple a saját, integrált grafikus processzorainak fejlesztését. 

A gyors processzor több egészség funkciónak is a hátterében áll: a gyorsulásmérő és a giroszkóp képes arra, hogy kétszer precízebben érzékelje az irányt, 256 G-erőt figyel, és nyolcszor gyakrabban elemzi a mozdulatokat. Ennek köszönhető például, hogy az Apple Watch Series 9 érzékeli, ha viselője a földre zuhan, és ha tartósabb ideig mozdulatlan marad, az óra önműködően képes életmentő segítséget hívni. Ez bekövetkezhet rosszullét miatt, vagy éppen a téli jeges úton, de egy nyári erdei kerékpáros kalandnál is. A watchOS új verziói immáron az edzés és sportolás közben bekövetkezett eséseknél is képesek intézkedni és segítséget hívni. Ha az Apple Watch azt érzékeli, hogy viselője elesett, és bizonyos ideig - például egy percig - nem mozdul meg, akkor vészhívást tud kezdeményezni. Ez a képesség akár életmentő is lehet. Az Apple Watch emellett üzenetet is tud küldeni a megjelölt vészhelyzeti kontaktok számára(Vészhelyzeti kapcsolatainkat az iPhone-on, a Health / Egészség alkalmazásban tudjuk beállítani, ha létrehozunk egy Medical ID / Egészségügyi azonosító profilt a telefonon.) 

Emellett a barométerrel kiegészülve a fékezési és irányváltási behatások érzékelése mellett azt is azonosítja, ha az autóban légzsák nyílik ki, valamint a mikrofonja meghallja egy ütközés hangerejét és hatását. Vagyis autóbalesetnél szintén képes önműködően segítséget hívni, ha bizonyos ideig nem reagálunk a behatás után. Az Apple ezt a képességet egymillió óra valós idejű vezetési és tesztütközési tapasztalat után építette be az Apple Watch Series és az iPhone modellekbe.

Az Apple Watch egyik leglátványosabb képessége, amely az illetékes egészségügyi hivatalok ellenőrzésével és jóváhagyásával valósult meg, a Digital Crown / Digitális korona azon képessége, hogy ujjunk ráhelyezésével az óra képes EKG-t készíteni. Az Apple Watch által létrehozott EKG az egyelvezetéses elektrokardiogramhoz hasonló megoldás, az eredményt pedig azonnal láthatjuk az iPhone Health / Egészség alkalmazásában, és akár PDF-ben tovább is tudjuk küldeni kezelőorvosunk számára.

Az óra továbbá nap közben folyamatosan figyeli a pulzusunkat, és jelez, ha túl sokáig alacsony vagy éppen magas a pulzusszámunk. Az Apple Watch korábbi generációi számos életet mentettek már meg annak köszönhetően, hogy jeleztek, ha probléma van a szívverés kapcsán, például tartósan magas marad a pulzusunk, miközben egyébként nem mozgunk. Az óra olyan alkalmakkor is kijelzi a pulzust, mint aktív sportolás, így ha azt látjuk, hogy nagyon magas a szívverésünk értéke, akkor tarthatunk kis szünetet is.

Az Apple Watch Series 9 hátlapja fekete színű kerámiából és korundból (mesterséges zafírból) áll, amely révén a fémmel ellentétben nem szigetel, hanem átengedi a rádióhullámokat, így jobb a vezeték nélküli vétel, illetve a népszerű GSM-képes változatok számára a térerő. 

Az Apple Watch alumínium változata 7000 sorozatú eloxált alumíniumból készül, amely 60%-kal erősebb, mint a piacon lévő klasszikus alumíniumok. A precíziós szerszámokkal formált és polírozott alumínium házakat mikroszkopikus cirkónium gyöngyökkel kezelik, hogy kellemes, szaténos érintést kölcsönözzenek. Az alap változat éjfekete, csillagfény, ezüst és PRODUCT(RED) karitatív piros színekben elérhető - mindegyik modell alumínium alapú, eloxált színezéssel. 

A különlegesen igényes acél változatról egy külön oldalon olvashat részletesebben…

Az Apple Watch megjelenése mellett annak felhasználói felülete nyújtja a következő különleges élményt. Az üzembe helyezés meglepően egyszerű - erről egy külön cikkünk számol be

Az Apple úgy alkotta meg a watchOS rendszerét, hogy az amellett, hogy önálló, remek kiegészítője legyen az iOS rendszernek is. Az Apple Watch működése úgy teljes, ha közben az iPhone modellel is együttműködik: jópár alkalmazás az iPhone képességeit veszi igénybe, például rajta keresztül kér le információkat az internetről, vagy az iPhone méréseit, adatait jeleníti meg. 

Vannak vezérlő alkalmazások, amelyek az iPhone Bluetooth 5.0 képességeire építve teszik lehetővé a karról történő irányítást. És vannak persze olyan alkalmazások, amelyek az iOS-től teljesen függetlenül, az óra hardveres képességeit aknázzák ki.

Ez utóbbi körbe tartozik például a Fitness / Fitnesz alkalmazás, amely segítségével újszerű módon tarthatjuk számon a testmozgásunkat, és folyamatosan edzében tarthatjuk magunkat, odafigyelhetünk arra, hogy napi szinten kellő testmozgás érje a szervezetünket, ezáltal egészségesebben élhessünk. Ennek célirányos kiegészítése a Workout / Edzés alkalmazás, amelyben dedikált sportolási típusok közül válogatva tudjuk garantálni az Apple Watch pontosabb mérését. Az óra képes arra, hogy a szívverésünket figyelve elemezze a különböző mozgások kalória értékeit, illetve az Apple Watch Series 9 mindig aktív magasságmérővel is rendelkezik annak érdekében, hogy a mozgás során a magasságot is precízen tudja figyelni. A síelők és hódeszkások számára ez különösen előnyös, hiszen a korábbiaknál sokkal pontosabban mérhető az elégetett kalóriák száma. Sőt, a watchOS jelen változata már olyan műfajt is támogat, mint a jóga vagy a tánc. 

A mozgást különféle kihívások, illetve megosztási funkciók ösztönzik, így barátainkkal, kollégáinkkal összemérhetjük a teljesítményünket. Az Apple Watch Series 9 és a watchOS 10 képes arra, hogy önműködően érzékeljen bizonyos típusú edzéseket, vagyis a legkényelmetlenebb feladat, az edzés program elindítása több esetben magától lezajlik, például futás vagy gyaloglás esetén. Ez precízebb méréseket tesz lehetővé a mozgásaink során.

Az Apple Watch beállítása során egyébként az iOS alatt futó alkalmazás felkínálja, hogy szinkronban tartsa az órán lévő alkalmazásokat az iOS eszközeink alkalmazásaival. Vagyis ha egy iOS alkalmazásnak van watchOS változata, akkor automatikusan települ az órára. 

Az Apple Watch működésének alapja az érintőkijelző, amely ráadásul Force Touch képességgel is rendelkezik, vagyis képes különbséget tenni a különböző tapintások ereje között. Az oldalán egy klasszikus gomb mellett található a fő analóg kiegészítője: a digitális korona. Ez a benyomható és tekerhető gomb tartogat minden olyan funkciót, amely teljessé teszi a használat tökéletes élményét. 

Különleges megoldás, de több és több Apple eszközben jelenik meg a Taptic Engine nevű kiegészítő, amely finom rezgéseket képes kelteni a Force Touch kijelző használatakor, illetve a Digital Crown / Digitális korona használatakor is. Az Apple Watch ezt használja az értesítések beérkezésekor, de például hívásnál vagy ébresztésnél is ezzel jelez. Az Apple nagyon komolyan ügyelt arra, hogy az Apple Watch ne adjon ki kellemetlen hangokat, ezért igen finomakat csipog, amennyiben a hívásokat rajta keresztül fogadjuk, csengőhangja visszafogott, de jól azonosítható és rezgéssel párosul. 

Az Apple Watch hazai környezetben való használata során előnyös vonása, hogy az iPhone révén képes beszédfelismerésre, így rajta keresztül válaszolhatunk diktálás formájában egy üzenetre, illetve a jópár előre definiált válaszból is válogathatunk egy-két bökéssel. Amennyiben a beszédfelismerés nem sikeres, a hangot lehetőség van fájlként elküldeni.


Modellek és vásárlás

Apple Watch GPS 41 mm alumínium házas készülékek

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm ezüstszürke alumíniumtok kék sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm (PRODUCT)RED piros alumíniumtok piros sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm (PRODUCT)RED piros alumíniumtok piros sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 41 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

149 598 Ft + áfa

Bruttó 189 990 Ft

Apple Watch GPS 45 mm alumínium házas készülékek

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm ezüstszürke alumíniumtok kék sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Azonnal átvehető
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm (PRODUCT)RED piros alumíniumtok piros sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm (PRODUCT)RED piros alumíniumtok piros sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft

Apple Watch Series 9 GPS 45 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

161 409 Ft + áfa

Bruttó 204 990 Ft


GSM képes modellek

Apple Watch GSM + GPS 41 mm alumínium házas készülékek

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm ezüstszürke alumíniumtok kék sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

188 968 Ft + áfa

Bruttó 239 990 Ft

Apple Watch GSM + GPS 45 mm alumínium házas készülékek

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm ezüstszürke alumíniumtok télkék sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Azonnal átvehető
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm ezüstszürke alumíniumtok viharkék sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm éjfekete alumíniumtok éjfekete sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm csillagfény alumíniumtok csillagfény sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sportpánttal

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (S/M)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm rózsaszín alumíniumtok halvány rózsaszín sport szíjjal (M/L)

Series 7000 alumínium tok és üveg bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

200 779 Ft + áfa

Bruttó 254 990 Ft


Rozsdamentes acél modellek 41 mm méretben GSM képességgel

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm ezüst rozsdamentes acél viharkék sport szíjjal (S/M)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

259 834 Ft + áfa

Bruttó 329 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm ezüst rozsdamentes acél viharkék sport szíjjal (M/L)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

259 834 Ft + áfa

Bruttó 329 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm ezüst rozsdamentes acél milánói lánc szíjjal

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm arany rozsdamentes acél agyag sport szíjjal (M/L)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

259 834 Ft + áfa

Bruttó 329 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm arany rozsdamentes acél agyag sport szíjjal (S/M)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

259 834 Ft + áfa

Bruttó 329 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm arany rozsdamentes acél milánói lánc szíjjal

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm grafit rozsdamentes acél milánói lánc szíjjal

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm grafit rozsdamentes acél éjfekete sport szíjjal (S/M)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

259 834 Ft + áfa

Bruttó 329 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 41 mm grafit rozsdamentes acél éjfekete sport szíjjal (M/L)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

259 834 Ft + áfa

Bruttó 329 990 Ft

Rozsdamentes acél modellek 45 mm méretben GSM képességgel

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm ezüst rozsdamentes acél viharkék sport szíjjal (S/M)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm ezüst rozsdamentes acél viharkék sport szíjjal (M/L)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Azonnal átvehető
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm ezüst rozsdamentes acél milánói lánc szíjjal

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

299 204 Ft + áfa

Bruttó 379 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm arany rozsdamentes acél milánói lánc szíjjal

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

299 204 Ft + áfa

Bruttó 379 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm arany rozsdamentes acél agyag sport szíjjal (S/M)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm arany rozsdamentes acél agyag sport szíjjal (M/L)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm grafit rozsdamentes acél milánói lánc szíjjal

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

299 204 Ft + áfa

Bruttó 379 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm grafit rozsdamentes acél éjfekete sport szíjjal (S/M)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft

Apple Watch Series 9 GSM + GPS 45 mm grafit rozsdamentes acél éjfekete sport szíjjal (M/L)

Rozsdamentes acél tok és korund (zafír) bevonatú kijelző LTPO OLED panellel, 2000 nites fényerővel
Apple S9 SiP 64-bites, kétmagos processzor
Apple W3 vezeték nélküli chip és U1 chip
GPS és GLONASS, digitális iránytű, mindig aktív magasságmérő
Véroxigénszint-érzékelő
Szívelektródák EKG mérése céljából
Gyorsulásmérő esésérzékelési céllal
Hangszóró és mikrofon a beszélgetéshez
Apple Pay képesség
32 GB kapacitás zenék és alkalmazások tárolására
WiFi 802.11b/g/n (2,4 GHz és 5 GHz)
Bluetooth 5.0
IP6X porállósági tanúsítvány
A csomagban: Apple Watch, szíj és 1 méteres USB-C mágneses töltőkábel.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-3 nap)
Mennyiség:

279 519 Ft + áfa

Bruttó 354 990 Ft



Cégek, egyéni vállalkozások és önkormányzatok számára kedvező, tervezhető finanszírozási megoldás információ technológiai eszközök beszerzésére a konstrukció végén egyszerű megvásárlási lehetőséggel. 24 és 36 hónapos futamidővel.

Bővebben a GRENKE lízing megoldásáról…