Az Apple több éves kutatást folytatott annak érdekében, hogy megalkossa azt a hardvert, amely az Apple Watch Series 4/5 belsejében a Digitális Korona modern változatával létrejön. A szív kutatása kapcsán az Apple együttműködött több amerikai oktatási intézmény kutatóival, hogy megalkossa azt a képességet, amely széles körű érdeklődésre tartott számot az óra bejelenését követően, és amelynek végleges verziójára még további hónapokat kellett várni: az EKG lehetőségét.
Az Apple Watch Series 4/5 egy különleges áramkört hoz létre, ha az ujjunkat a digitális koronára helyezzük, és ennek segítségével a nyugodtan fekvő kezünket vizsgáló pulzusmérővel együttműködve egyes elvezetéses elektrokardiogramot tud rögzíteni.
Az EKG használatához az iPhone készüléken legalább iOS 12.2, míg az órán legalább watchOS 5.2 használata szükséges. Ezt követően a Health / Egészség alkalmazásban néhány paramétert be kell állítanunk - például újra meg kell adni a születési adatainkat, amelyet már korábban megadtunk…
Az Apple Watch felületén egy kis szív ikonnal ábrázolva jelenik meg az EKG alkalmazás, amely révén naponta akárhány alkalommal ellenőrizhetjük a szívverésünk ütemességét, kizárva a pitvarfibrilláció veszélyét, illetve figyelmeztetve, ha az óra ilyesmit érzékel.
A méréshez el kell indítani az EKG alkalmazást, majd a kezünket nyugalomba helyezni egy asztalon vagy a combunkon annak érdekében, hogy a pulzusmérő se mozogjon el. Emellett az egyik ujjunkat, például a mutatóujjunkat rá kell helyezni a Digital Crown / Digitális Korona felületére, és az óra elkezdi az EKG mérést. Az Apple Watch 30 másodperc alatt készíti el az EKG-t az orvosi rendelőben már megszokott formátumban. Eközben a Health / Egészség alkalmazás elemzi, hogy tapasztalható-e pitvarfibrilláció, amelyet a mérés végén közöl a felhasználóval.
Megjegyzés: Az Apple Watch nem érzékeli a szívrohamot és a szívmegállást. Amennyiben a felhasználó elesik és tartósan fekve marad, segítséget tud hívni a beállításaink szerint.
Az EKG eredményét egyrészt a Health / Egészség alkalmazásban láthatjuk, valamint akár PDF-ben is exportálhatjuk a kezelőorvosunk részére. A PDF az orvosi műszerek által megszokott formátumban és néhány technikai adattal kiegészülve készül el.
A szívhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások jegyében az Apple Watch Series 1 vagy újabb készülékek képesek arra, hogy értesítsenek, ha szívritmuszavart érzékelnek. Ennek alapja a naponta számtalanszor elvégzett pulzus vizsgálat, amelyet az óra végrehajt.
Kiegészítő információk az Apple-től:
Az Apple az EKG alkalmazást a 22 évnél idősebb felhasználók számára ajánlja.
Az alkalmazás és a funkció nem ajánlott azok számára, akiket pitvarfibrillációval diagnosztizáltak.
Mivel a funkció regionálisan eltérő módon van szabályozva, elképzelhető, hogy utazás során adott országban esetleg nem működik.