Nanoleaf Canvas Smarter Kit

Apple HomeKit keretrendszerbe illeszkedő LED fényforrás tápegységgel, WiFi alapú kommunikációval, 9 darab érintés érzékeny panellel.

Indulóár: bruttó 3990 Ft-tól


Az energiatakarékos, majd okossá váló izzók gyártásában előkelő helyen lévő Nanoleaf cég minden idők egyik legvonzóbb és a kor technikai vívmányai közül a legtöbbet magába sűrítő HomeKit világítástechnikai termékét alkotta meg a Nanoleaf Canvas Smarter Kit nevű egysége formájában, amely kilenc darab nagy fényerejű, érintésérzékeny LED négyzet, amelyek egy központi WiFi egység vezérlése alatt rendezhetők különféle formákba, és szerelhetőek falra, mint egyfajta high-tech csempézés. Az egység ritmus érzékelővel is kiegészül, amely révén igény esetén zenére képes reagálni, ennek megfelelően változtatja a fényeit és az ütemét. 

A Nanoleaf Canvas Smarter Kit teret enged a kreativitásunknak: a négyzetlapokat a csomagban lévő kis csatlakozó lapkák segítségével összefűzhetjük, és sokféle alakzatot létrehozhatunk a rendelkezésre álló falfelület méret és forma paramétereihez igazodva. Sőt, különálló csomagok segítségével akár bővíthetjük is a szettet, és egy központi egységre akár 25 darab világító négyzetet fűzhetünk. A Nanoleaf Canvas Flex Linkers segítségével akár a fal sarkai sem okoznak kihívást, mert elfordulhatunk a technikával, követve az éleket.

A Nanoleaf Canvas Smarter Kit kilenc darab, egyenként 100 lumen fényerejű LED fényt tartalmaz, amelyek 1200 és 6500 Kelvin közötti színhőmérséklettel képesek világítani, és panelenként mindössze 2 Watt fogyasztással üzemelnek, a központi egység pedig 60 Watt maximális fogyasztással működik.  

Emellett valamivel gazdaságosabb kivitelben elérhető egy 17 négyzetet tartalmazó csomag is, amelyben szintén megtalálható a tápegység, amely akár 25 darab négyzetet képes ellátni, tehát az utólag megvásárolható négydarabos bővítő csomagból további kettővel kiegészíthetjük. Ha ennél is több négyzetet szeretnénk, akkor egy újabb tápegység szükséges, de egy installációt minden további nélkül meghajthatunk kettő tápegységgel is. Két táppal így 50 darab négyzet látható el.

A Nanoleaf Canvas Smarter Kit központja egy kis méretű, fehér egység, amely elbújik az izzók mellett, és amelyet a letölthető Nanoleaf alkalmazás segítségével az otthoni, 2,4 GHz-es WiFi hálózatra csatlakozásra konfigurálhatunk - fontos, hogy a HomeKit kiegészítők többségéhez hasonlóan nem tudunk 5 GHz-es hálózatra kapcsolódni. A beállítás során az egység fényjelekkel mutatja, hogy hogyan áll a folyamat. Körülbelül egy perces indítási időt követően a technika készen áll a beállításra, amelyet az alkalmazás az iOS eszközünkön el is végez, de a Home / Otthon alkalmazással is végrehajtható a feladat, tehát akár a Mac-en is beállítható a technika. 

Megjegyzés: Ha korábban más WiFi hálózatra lett volna csatlakoztatva az eszköz, vagy valamiért megszakad a beállítás - például áramszünet -, a főegység elején lévő két gomb nyomva tartásával tudjuk hardveresen újraállítani az egységet. Ilyen esetben a beállítás látszólag elindul, de nem valósítható meg, tehát mindenképpen újra kell állítani a terméket. 

A beállításhoz nem kell összerakni a szettet, és nem szükséges végleges formába ölteni. Elegendő csak a központi egységet és legalább egy LED négyzetet aktiválni. 

Már a beállítás során becsatlakozik a képbe a Home / Otthon alkalmazás, amely nem csak ki- és bekapcsolni tudja a Nanoleaf Canvas Smarter Kit izzó szettet, hanem színeket beállítani, illetve előre definiált fénysémák közül válogatni is. Elképesztően kényelmes dolog, hogy az Apple Watch felületéről is lehetőségünk van váltani a színek és sémák közül. A HomeKit támogatás óriási előnye ez a fajta átjárhatóság és kényelem. Az első beállítást követően el sem kell indítanunk a Nanoleaf saját alkalmazását, hiszen a Home / Otthon alkalmazásból szinte minden állítható. Természetesen akadnak azért finomságot az eszköz saját alkalmazásában is: például egyesével kapcsolhatjuk a négyzetlapok színét, hogy teljesen egyedi színképleteket hozzunk létre. Összességében azonban sokféle és vonzó megjelenésű az alkalmazás által kínált színkombinációk sora. 

A gyártó arra is ügyelt, ha esetleg nincsen kéznél az okos készülékünk: a Nanoleaf Canvas Smarter Kit központi egységén lévő gombok segítségével a lámpa ki- és bekapcsolható, illetve a témák közötti váltásra is lehetőség nyílik. A megoldás annyira intuitív, hogy a gyanútlan felhasználók is könnyedén felfedezik. Mi több, a külön megvásárolható Nanoleaf Remote dodekaéder alakú távvezérlő egyszerű fordítgatásával tudunk váltani az előre meghatározott és megtanított színbeállítások között - ha romantikus fényekre vágyunk, ha éjjeli halvány háttérfényre van szükségünk, vagy ha a reggeli ébredezéshez szeretnénk halovány fényeket, mind-mind megtanítható az ötletes HomeKit távvezérlőnek.

A 100 lumen fényerő nem tűnik nagyon soknak, de már akár hat panel egymás mellett is igen erőteljes fényt nyújt, a bővítésekkel pedig az összesen harminc elképesztő fénypompát biztosít. A Nanoleaf által vizionált csíkok és egyéb alakzatok is igen látványosak tudnak lenni, és a négyzetek révén kikapcsolt állapotban is egyfajta tervezett csempe minta látszik a falon, vagyis akkor is jól néz ki a szett, ha éppen nem pompázik, ha pedig bekapcsoljuk, mindenkit lenyűgöz!

Az egység által kínált színsémák nem állandó azonos színű világítást jelentenek, hanem dinamikus változást: a Forest / Erdő nevű téma a zöld és fehér színek hullámzásával működik, mintha fák között lennénk egy erdőben. A Snowfall / Havazás téma a világoskék és a fehér színeket keveri. A Nemo nevű a bohóchal narancssárga és fehér árnyalatait vegyíti. Bármelyik opció nagyon látványos és kellemes hangulatú. Mi több, a négyzet alakú csempék érintés érzékeny felületűek, érintésre színt tudnak váltani, és ezáltal különleges használati élményt biztosítanak. Hasonlóan izgalmas a ritmus érzékelő modul, amely révén a zenére tud reagálni az egység, és ennek megfelelően a különböző lapok más-más színt vesznek fel, illetve a zene ütemére váltakoznak.

A falra rögzítés ragasztó csíkokkal oldható meg. Ez a konstrukció a tapasztalatok szerint tökéletesen működik, és hosszabb ideig sem vált le a falról, nem jelenthető ki azonban, hogy a drága műszaki cikkeik iránt aggódó felhasználók számára tökéletesen megnyugtató a használata. A 3M ragasztó csíkok jó szolgálatot tesznek, ha kellően pormentes a felület, és a festékréteg is elég stabil, nem válik le a súlytól. 

A HomeKit képesség jóvoltából a Nanoleaf Canvas Smarter Kit nem csak kényelmesen használható, de akár meg is osztható más felhasználóval, aki eltérő Apple ID-vel rendelkezik. Mi több, ha van egy Apple TV (legalább negyedik generációs modell) egy HomePod, vagy egy HomePod mini lejátszó, akkor többféle makró megoldásra is lehetőségünk van. Például megtaníthatjuk az eszközeinket, hogy ha éjszaka az Eve Motion mozgást érzékel az előszobában, akkor a Nanoleaf Canvas Smarter Kit két LED-je kapcsoljon fel 20%-os fényerővel. Ezzel kellemes megvilágítást kapunk, ha például csak a macskát akarjuk kiengedni, vagy a gyermekünk nyöszörgésének forrását kívánjuk felderíteni. Hasonló konstrukciók a Home / Otthon alkalmazásban előre definiált parancsok, mint az „Itthon vagyok” vagy „Elmentem itthonról”, amikor HomeKit kiegészítők egész sora kapcsol be vagy ki.

Összességében tehát nagyon bölcs dolog volt a Nanoleaf cégtől, hogy a Nanoleaf Canvas Smarter Kit egységét is a HomeKit keretrendszerre építette. 

Az izzószett négyes csomagokkal bővíthető a Nanoleaf Canvas Expansion Pack formájában. Egy központi egység akár húsz darab LED háromszöget képes kiszolgálni. Maguk a LED háromszögek külön-külön nem életképesek, vagyis mindenképpen szükségünk van egy központra annak érdekében, hogy a világítási tudást kiaknázzuk. A szett azonban garantáltan sikeres befektetés, és aktív részévé válik a lakásunk hangulatának éppúgy, mint a világítástechnikájának. 

A Nanoleaf Canvas Smarter Kit HomeKit LED izzócsalád megvásárolható az iJoe.hu AAR szaküzlettől.


Kiegészítők a Nanoleaf Canvas Smarter Kit egységhez