Sonnet DuoModo Rackmount termékcsalád

Rack szekrénybe helyezhető megoldások a Sonnet cégtől a DuoModo moduláris kialakítású, 2U magasságú kerethez elérhető modulok révén.

Indulóár: bruttó 168 000 Ft-tól



A Sonnettech a Thunderbolt technológia hajnalán már alkotott olyan külső foglalatokat, amelyekbe számos extra funkciót zsúfolhattunk, és egészíthettük ki olyan tudással egy iMac, Mac mini vagy MacBook Pro képességeit, amely korábban csak a belső bővítést kínáló Mac Pro modelleknél volt lehetséges. Ennek a termékkörnek a fejlődéseként jelent meg a DuoModo család, amely a 19 hüvelykes szélességű rack fiók kapcsán jutott el arra a felismerésre, hogy tulajdonképpen két modul is befér egy 2U magasságú fiókba, vagyis miért ne lehetne egységnyi helyre még több tudást sűríteni a felhasználó igényei szerint! 

A Sonnet DuoModo termék lényege egy rugalmas, két részre tagolt acélfiók, amelybe a DuoModo modulokat tudjuk beilleszteni, vagy választani a Sonnet előre konfigurált megoldásai közül. Ezek a keretek továbbá képesek együttműködni akár a Sonnet RackMac mini és a Sonnet RackMac Studio termékeiben helyet foglaló számítógépekkel is, akár tükrözött, akár párhuzamos rendszereket létrehozva.



A DuoModo termékcsaládban alapvetően négyféle megoldás létezik: minden esetben szükségünk van az üres házra, amely önállóan is elérhető, és amely valamilyen konfigurációban, akár félig üresen is megvásárolható. Ezen kívül van egy DuoModo xMac mini modul, amelybe egy 2018-as Intel alapú, vagy későbbi Apple Silicon alapú Mac mini is beépíthető. Amennyiben a Mac mini Intel alapú, akkor a DuoModo eGPU modul is használható - az Apple Silicon rendszerek nem támogatnak külső videókártyát, így számukra ez a típusú modul nem kínál értékelhető lehetőséget. Elérhető továbbá a PCI Express kártyák használatát kínáló Echo I modul, amely egy ilyen kártyát, valamint az Echo III modul, amely három darab ilyen kártyát képes befogadni. 


Sonnet DuoModo 2U keret - DuoModo Rackmount Enclosure

Minden kiegészítőnek az alapja egy keret, amely 2U kiterjedésű, amely a szerver világból a professzionális kreatív világba átterjedt rack kialakítás mértékegysége. 1U a rack világban egy rack egységet, azaz 1,75 hüvelyket, vagyis 4,4 centiméter magasságot jelent. Az ilyen szekrények mélység és szélesség paramétere is eltérhet: a Sonnet a 19 hüvelykes szélességet, azaz 48 centimétert támogat, mélységben pedig egyaránt támogatja a 16 és 24 hüvelyk közötti kialakítású szekrényeket, ezekhez rögzítő sínt is biztosít. 

A rack elhelyezés több szempontból is előnyös, hiszen az eszközpark centralizált helyen lehet, helytakarékosan, megfelelő hűtés és zajszigetelés mellett helyezhetőek el a nagy teljesítményű és tudású kiegészítők. Emellett számos extra tulajdonság - plusz csatlakozók és biztonsági paraméter is - megjelenik, mint képesség.

A DuoModo keretbe kettő darab modul fér bele, és a Sonnet DuoModo kínálatából bármely kettő modult választhatjuk a konfigurációnkhoz, azok együtt fognak működni. (Ahogyan fentebb említésre került, az Apple Silicon alapú gépek nem támogatják az eGPU funkciót, így az eGPU modul csak Intel alapú rendszerben fog működni.) 

Ezen megfontolásból a Sonnet például kínál előre konfigurált DuoModo Rackmount terméket xMac mini modullal és Echo III modullal szerelve, így a Mac mini mellé akár három PCI Express kártyát is csatlakoztathatunk. 


Sonnet DouModo xMac mini modul

A DuoModo modulok egyik leghasznosabb darabja egy egész Mac mini számítógépet be tud fogadni, és elhelyezni a 2U nagyságú új lakóhelyén. A modul előoldalára kerül a Mac mini bekapcsolását segítő gomb, hogy ne kelljen a gép hátoldalához nyúlnunk egy esetlegesen beépített rack megoldásnál. 

Emellett négy darab hasznos csatlakozó is helyet kapott a modul elején: kettő darab 10 Gb/s sebességű USB-C (3.2) kapu, illetve egy darab 10 Gb/s sebességű USB-A (3.2) kapu, továbbá egy USB-C formátumú Thunderbolt kapu is. Ezekre számos nagy sebességű kiegészítő csatlakoztatható, illetve a Thunderbolt esetén fűzhető tovább a láncolat formájában.



Mivel a Mac mini előtt még van hely a modulban, az xMac mini modul két M.2 foglalatot is tartalmaz, így két darab nagy kapacitású NVMe SSD-vel egészíthetjük ki a rendszerünket. Ezek PCI Express 3.0 technológiával működnek, és hasznos kiegészítői egy videós vagy hangtechnikai munkaállomásnak, ahol nagy kapacitásuk révén akár forrásanyagokat, hangmintákat, nyers felvételeket tartalmazhatnak, vagy éppen dinamikus és percrekész biztonsági mentést is készíthetünk rájuk a Time Machine technológia révén. Ezek a meghajtók egy belső Thunderbolt 3 kapun keresztül kapcsolódnak a Mac mini számítógéphez.



A Sonnet tovább gondolta a hely kihasználásának lehetőségét, és kialakított egy belső USB-A kaput is, amely alkalmas például hardverkulcs állandó csatlakoztatásához olyan zenei programok számára, amelyek ilyen módon hitelesítik a felhasználót. Erre a kapcsolatra természetesen más tárhelyet is csatlakoztathatunk, amely lehet egy USB-kulcs, vagy éppen egy nagyobb kapacitású, ám az M.2 formátumnál olcsóbb tárhely megoldás - például Time Machine mentésekhez. 

A modul kialakítása révén minden esetre hasznosan kerül felhasználásra a hely, amelyet a termék elfoglal.


Sonnet DuoModo Echo III modul

Az asztali munkaállomások, mint a csúcskategóriás Mac Pro esetén alapvető képesség, hogy számos PCI Express bővítőhely rendelkezésre áll, amelyekkel fokozhatjuk, bővíthetjük a számítógépek funkcióit. Az Apple termékvonalán azonban számos olyan asztali és mobil számítógép is van, ahol fizikailag nem lehetséges a bővítőkártyák alkalmazása, így aztán szükség van egy másfajta megoldásra: e célra születtek meg a Sonnet Echo termékvonal tagjai, amelyek csúcsát a III számmal jelzett konstrukció jelenti, amely 3 darab PCI Express 3.0 kártya befogadására alkalmas, függőleges és rack szekrényre optimalizált vízszintes kivitelben is elérhető egységekkel.



Ez a termék elérhető eleve rack kivitelbe szerelt változatban, egy üres modul helyével, illetve meglévő DuoModo 2U fiókunkba helyezhető modul kivitelben is.

A Sonnet Echo III nagyszerűsége, hogy akár egyszerre három PCI Express kártya csatlakoztatására is lehetőséget kínál, vagyis a Thunderbolt kapuval szerelt Mac Studio, Mac mini, MacBook Pro és iMac modellek mellé egy elegáns fekete színű házba pakolhatjuk meglévő Apple Fibre Channel, ATTO SAS vezérlő, Bluefish444 videókódoló, Sonnet Presto 10GbE, eSATA, Sonnet Tempo SSD és sok egyéb kártyánkat, mégpedig a legújabb szabvány, a megmelt sávszélességű PCI Express 3.0 keretrendszernek megfelelő specifikációk szerint. 

A Sonnet Echo foglalatok annyira alapvető termékké váltak, hogy számos komoly cég együttműködésbe kezdett a kártyáik széles körű optimalizálására a Thunderbolt alapú házakban történő használatra és működésre. Ennek eredményeként született meg az HDX Edition jelzésű sorozat a termékvonalból, amely az Avid által minősített, a cég minden kártyájával használható a Pro Tools használó zenészek nagy örömére. 

Az Avid együttműködés keretében a Sonnet Echo III Rackmount mindenféle külső kiegészítő és extra konfiguráció nélkül, a dobozból kivéve használható a Pro Tools | HDX PCIe kártyákkal. Illetőleg a Sonnet és az Avid együttműködött annak érdekében, hogy a Pro Tools HD 12 és újabb szoftverek natívan és optimalizálva kezeljék a Sonnet Thunderbolt 3 foglalatokban lévő Avid Pro Tools HDX és HD Native kártyákat. 

A Sonnet Echo III Rackmount rack szekrénybe kialakított megjelenésével ráadásul könnyedén pozicionálható egy Avid Pro Tools | MTRX Studio nevű hardver közelében, így optimális rack alapú feldolgozó állomás kialakításához is.

A Sonnet DuoModo Echo III modul biztosítja a kártyák számára alap 400 Watt teljesítményt, illetve a 75 Wattos plusz tápot azon kártyák részére, amelyeknek erre szüksége van, és rendelkeznek külső tápcsatlakozóval, ez azonban természetesen aktív hűtést is igényel.  A Sonnet DuoModo Echo III modul a külső táp biztosításához a régi Mac Pro modellekből ismert Mini-Fit Jr kábelt használja, vagyis egy 6-tűs megoldást a kártyák kiszolgálásához. 

A Sonnet DuoModo Echo III modul törekszik a csendességre, de természetesen képes igen aktívan hűteni, ha az szükséges. A házban kettő ventilátort található, amelyek a hőérzékelők jelzésének függvényében változó sebességgel dolgoznak. Ha a Mac kikapcsol, a foglalat is kikapcsol, tehát a ventilátor hangja is megszűnik. A termék Noctua márkájú ventilátorai 17 dBA maximális zajszinten üzemelnek. 

Megjegyzés: A zajszintet befolyásolhatják a PCI Express kártyák saját ventilátorai, amelyek szintén hozzájárulnak a munka közbeni hanghatáshoz. A professzionális kártyák többségén található külön ventilátor.

A Sonnet DuoModo Echo III modul esetén elől jön be hűsítő levegő, és hátul jut ki a meleg dedikált hőcsatornán keresztül. Köszönhetően a fém háznak, némi passzív hűtés is hozzájárul a kártyák ideális üzemi hőmérsékletének az eléréséhez. Érdemes elől és hátul némi szabad helyet hagyni, hogy legyen forrása a szellőztető levegőnek, és legyen hely az elfújásának is.



A Sonnet DuoModo Echo III modul termékek kiváló megoldást nyújtanak akár a régi Mac Pro munkaállomásunkat cseréljük le egy új iMac gépre, és szeretnénk megőrizni a PCI Express kártyáink funkcionalitását, akár csúcs teljesítményű mobil számítógépünket szeretnénk extra funkciókkal kiegészíteni, akár ha egy szerver szolgáltatást szeretnénk például egy Mac miniről többletfunkciókkal kiegészíteni. 

A termék mellé a DuoModo házba helyezhető egy xMac mini modul, vagy éppen beépíthető akár egy Sonnet xMac Studio szerkezetbe is, ahol egy Mac Studio egységet egészíthet ki 3U magassági formátumban három darab PCI Express kártyával.



Sonnet DuoModo Echo I modul

A Sonnet egy kedvezőbb árú konstrukciót is kínál a DuoModo rendszerben szereplő termékekhez PCI Express 3.0 kártya csatlakoztatására: az Echo I modul akkor praktikus, ha csak egyetlen kártyát kell a rendszerbe illesztenünk, és nem is merül fel később, hogy újabb kártyákra lehet szükségünk. 

A Sonnet DuoModo Echo I modul 400 Watt tápellátást biztosít, amely révén egy 8-tűs tápcsatlakozó képes akár 150 Watt külső tápot biztosítani a PCI Express kártyának a saját, PCIe lábakon keresztül történő tápellátás mellett. Ilyen kártyák lehetnek például az Avid HDX kártyák, amelyeknek nagy teljesítményre van szükségük.

Megjegyzés: A Sonnet DuoModo Echo I modul nem támogat videókártyákat.

Az eszköz önműködően bekapcsol, ha a gazda rendszer működésbe lép, és kikapcsol, amikor a gazda gép is így tesz. A Sonnet a méretek terén bőkezű: teljes magasságú és teljes hosszúságú PCI Express kártyát támogat.

Maga a PCIe foglalat 16 szálas (x16) és 8 szál (x8) biztosít tápellátást. Szabvány szerint PCI Express 3.0 technológiát alkalmaz, de lefelé kompatibilis a PCI Express 2.0 és 1.1 standardokkal is.

A Sonnet DuoModo Echo I modul támogat minden olyan, Thunderbolt kompatibilis PCIe kártyát, amely nem videókártya.

Támogatott kártyák listája…

A csendes működést a változó sebességű Noctua ventilátor biztosítja, amely 17 dbA zajterheléssel üzemel. Természetesen a PCI Express kártyán lévő további hűtőventilátorok nagyobb zajt is csaphatnak ennél, így nem a modul saját hangja lesz a meghatározó a működés során.

A Sonnet DuoModo Echo I modul Thunderbolt 3 kapcsolaton át illeszkedik a gazda Mac-hez, amely 40 Gb/s átviteli sebességet, azaz 2800 MB/s sávszélességet biztosít. A mellékelt Thunderbolt kábel rögzítését a ThunderLok 3 kábel rögzítő biztosítja.

Sonnet DouModo eGPU modul

A külső videókártya, azaz eGPU csak az Intel alapú Mac gépeken támogatott. Ezt a bővítő modult egyedi igény szerint tudjuk beszerezni. Kérjük ezzel kapcsolatosan előzetesen konzultáljon, hogy biztosan kompatibilis terméket vásároljon meg. Az eGPU a jelenleg kapható Apple Silicon alapú rendszerekkel nem használható, az Apple nem ígért ezzel kapcsolatos kompatibilitást.


Sonnet DuoModo RackMount 2U méretű foglalat

2U magasságú, 19 hüvelykes standard szélességű, rack szekrénybe helyezhető termék, amely a Sonnet DuoModo termékcsaládjának alapja. Az eszközbe kettő darab DuoModo modult helyezhetünk, amely lehet bármely, a kínálatban lévő megoldás, akár Mac mini befogadására alkalmas keret, akár PCI Express kártyák fogadására felkészített keret is.
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

132 283 Ft + áfa

Bruttó 168 000 Ft

Sonnet DuoModo Echo I modul

A Sonnet DuoModo rendszerébe illeszkedő Echo I foglalat egy darab, teljes szélességű és teljes hosszúságú PCI Express 3.0 vagy régebbi kártya befogadására.

Ez a termék beépíthető az üres DuoModo házba, vagy a Sonnet xMac Studio üres változatába.

Belső csatlakozó:
• egy darab PCI Express 3.0 x16 foglalat (x8 elektromos),
• 8-tűs tápcsatlakozó egyes PCIe kártyák ellátásához maximum 150 Watt teljesítménnyel
Univerzális 400 Wattos tápegység (115-230 Volt váltóáram, 50-60 Herz)
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

470 866 Ft + áfa

Bruttó 598 000 Ft

Sonnet DuoModo Echo III modul

A Sonnet DuoModo rendszerébe illeszkedő Echo III foglalat három darab, teljes szélességű és teljes hosszúságú PCI Express 3.0 vagy régebbi kártya befogadására.

Ez a termék beépíthető az üres DuoModo házba, vagy a Sonnet xMac Studio üres változatába.

Belső csatlakozó:
• egy darab PCI Express 3.0 x16 foglalat (x8 elektromos),
• egy darab PCI Express 3.0 x8 foglalat (x8 elektromos),
• egy darab PCI Express 3.0 x8 foglalat (x4 elektromos),
• 6-tűs tápcsatlakozó (Mini-Fit Jr) egyes PCIe kártyák ellátásához maximum 75 Watt teljesítménnyel (mint a régi Mac Pro modellek alaplapján)
Univerzális 400 Wattos tápegység (115-230 Volt váltóáram, 50-60 Herz)
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

510 236 Ft + áfa

Bruttó 648 000 Ft

Sonnet DuoModo xMac Mini / Echo III Rackmount

Kombinált kialakítású, moduláris felépítésű, 2U vastagságú termék szabványos, 19 hüvelykes szélességű rack szekrénybe.

Az eszköz tartalmaz egy Sonnet xMac mini terméket egy Mac mini befogadására 2018-tól kezdődően, illetve egy Sonnet Echo III terméket, amely három darab, teljes hosszúságú és teljes szélességű PCI Express 3.0 vagy régebbi kártya befogadására alkalmas.

Nettó tömeg: 10,9 kg
Méret: 48,3 cm x 41,9 cm x 8,9 cm
Formátum: 2U

Csomag tartalma: DuoModo kétmodulos rack fiók, xMac mini modul, Echo III modul, tápkábel, félméteres Thunderbolt 3 kábel, ThunderLok 3 rögzítő, rack sínek 16-24 inch mélységhez
Termék részletei
Rendelhető (szállítás: 1-2 hét)
Mennyiség:

707 086 Ft + áfa

Bruttó 898 000 Ft